Szeretlek jobban, mint ahogy hittem magamat

( tilos szeretnem )

Álmaink bájos rajzát egy égi kéz kifesti,

Ábrándos álmunk óvatosan vezetgeti.

Ám egy fázós, tétova, bársonybőrű hajnalon,

Elkapott a fájdalom, szorítás a torkomon!

Csillagbetűkbe írva láttam neved az égi félhomályon.

Voltam kopott kőtábla olvashatatlan írással,

Hatalmas cédrus, csonkítva, letört ággal!

Lekopasztott, magányos fák alatt bolyong a gondolat.

Csak lennék fiatal és szebb mint valaha, vágyom a múltat!

Vágyom, hogy lepisszegjem a megfontolt ész szavát,

Szívem ékes kincsével, neveddel kongatni fel az alvó éjszakát!

Pattogó parázson sült vágyaim morzsáiból élek,

Ám köszönöm, hogy árnyul elfogadtál életednek.

Köszönöm az órát, melyben a szívem szerelmesen dobogni merhetett,

S amelyben e világtalan világ fényességet nyertetett!