Neked értened kell engem,
Te ismered legjobban a lelkem.
Te vagy gondolataim védelmező őre,
Érzelmeim hűséges kísérője.
Ha Te nem, ki más tudhatná
Mi zajlik bennem, és köröttem.
Egyként gondolj ránk,
Akkor tudhatod a Belőled induló
Szomorúság ötként hatol át rám.
Semmi indulat, érzelem
Nem reked meg benned
Felnagyítva zúdul rám.
Amit nem értesz, a válasz!
Melyet Te indítottál el,
És hozzád – bennem gellert kapva-
Tér vissza. Ezt az utat nem látod,
Pedig láthatnád, ha akarnád.
Te nem engem figyelsz,
Hanem az összes ellenséged.
Tőlük teszed függővé a szereteted.
Ha igazán akarnál, már rég
Karjaidban tarthatnál.
De az idő múlását, oly lassúra
Tekered, hogy időnként megáll
És csodálkozik magán,
-Haladok, vagy állva figyelek!
Neked, muszáj értened engem.