Eljött az este ,
szivem érted lángol,
s hiába kereslek,
a szemeim előtt fátyol.

A könnycsepp,
mely eltakarja szemem világát legördül arcomon,
sírásra biggyed a szám,
megakad hát azon.

Gondolok mesés időkre,
mikor még hittem a lehetetlenben.
De te átvertél engem.

Még most is keresem a boldog szerelmet,
s a szerelem kerek asztalánál a helyemet.
Mert lovag lennék, ha megengednéd nekem,
s te lennél az én lovagom, s szeretnél engem.