Volt egy lány, kit nagyon szerettem,
De egyszer én a kezét elengedtem
Elengedtem, hogy ő boldog lehessen,
Hogy messzi földekre elmehessen.
Minden áldott percben csak abban reménykedtem,
Hátha meglátom őt ajtóm küszöbében
De sajnos nem láttam őt ott soha
Így vérzik szívem még most is sajogva
Eltelt egy év, kettő majd három
Hogy őt elengedtem még mindig bánom
Úgy érzem mostmár nem bírom tovább
Elindulok hát, hogy láthassam arcát.
Láthassam arcát, melyet oly rég nem láttam
Három éven keresztül csak erre vártam
Becsengettem hozzá és rémülten láttam
Hogy drága kedvesem ott feküdt holtan
Leborultam rája s éreztem illatát
Újra azt éreztem nem bírom tovább
Elrohantam a konyhába s gyorsan kést ragadtam
Holttestéhez mentem s szíven szúrtam magam.
Könnyem kicsordult, de nem a fájdalomtól
Hanem a régen nem látott boldogságtól
Újra láttam kedvesem, s megmondtam néki
Többet ne hadjon el engem, mert nem tudok nélküle élni!
Megcsókoltam őt, s megfogtam kezét,
Ahogy megfogtam, éreztem puha bőrét.
Azóta is együtt vagyunk összekulcsolt kezekkel
Édesítjük az életet örömteli percekkel.
Más világban vagyunk így nem bánhat minket senki
S egy dolgot nem felejtünk el, igazán szeretni!