Város szélén kis temető,
   Benne van egy sírhalom,
   Ott nyugszik, kit szerettem én,
   Ki csillag lett az égbolton.

   Esténként, ha felnézek az égre,
   Őt látom állandóan én,
   Fényét nem veszti el sosem,
   Ő vigyáz rám, ha közeleg az éj.

   Látom őt, ha felnézek a napra,
   Mely sugarával átölel,
   Éltető fénye arcom simítja,
   Helyes utat ő mutat nekem.

   Velem van, bármerre megyek,
   Ő a szívembe zárva él,
   Velem sír, ha bánatos nagyok,
   S nevet, ha engem öröm ér.

   Város szélén kis temető,
   S a hanton vörös rózsaszál,
   Nem hervad el rajta soha,
   Legyen ősz, tél, tavasz, vagy nyár.

   Életem csak múló ábránd,
   Mióta ő nem fogja kezem,
   Lelkem meghalt, fáj a magány,
   A napok nekem így telnek el.

   De érzem, hogy nincs ő messze,
   Mert ígérte, mindig velem marad,
   S vigyáz rám ő majd akkor is,
   Ha holnap nem kel fel a nap.